Mintha Magyarországon nem nagyon érzékelnék, de rendkívül súlyos esemény történt az új magyar Országgyűlés nyitónapján. Egy ember bejelentette igényét arra, hogy felszámolja a jelenlegi politikai és gazdasági rendszert, a parlamentáris demokráciát. Bejelentése ugyan elég homályos, de egy új rendszer igényét nem nagyon lehet másképp értelmezni. Ha a jelenlegi kereteken belül marad, akkor nincs új rendszer, ha új rendszert hoz létre, azzal a jelenlegi alkotmányos kereteket megszünteti. Egy ember megtagadta a kommunista diktatúra bukása után létrehozott szabad, parlamentáris demokráciát (benne saját négyéves kormányzását), és a választási eredmények tartalmának félremagyarázásával bejelentette igényét egy új rendszer bevezetésére. Ez történt. Mindehhez a demokratikusan megválasztott új parlament felhatalmazását és legitimálását követelte a "nemzeti együttműködés nyilatkozata" keretében.
Ebben egy részleteiben nem ismert, de a parlamentáris demokráciától eltérő új politikai és gazdasági rendszer meghirdetésére szólított fel. A "nemzeti együttműködés nyilatkozata" egy olyan mérföldkő, amely példátlan. Ennek alapján ki lehet tagadni, rekeszteni a nemzetből azokat, akik azt nem írják alá. Orbán párthovatartozástól függetlenül elvárja, hogy a megválasztott Országgyűlés mondja ki az alkotmányos demokrácia felszámolását, és őt egy új rendszer létrehozásával bízza meg. Törvényesíteni szeretné a törvénytelent. Ez csak a kékcédulás választásokhoz, 1948-ban a többpártrendszer eltörléséhez hasonlítható lépés. Ha az orbáni hazugságot igaznak tekintjük, akkor a "nemzeti együttműködés nyilatkozatát" alá nem írók maguk rekesztik ki magukat a nemzetből, hiszen nem akarnak együttműködni a nép akaratával. A következő lépés az, hogy őket ellenségnek nevezzék, ami megalapozza és meg is indokolja későbbi üldözésüket és jogfosztottságukat.
Nem maradunk adósak a részletekkel, de már az elején szögezzük le: Orbán hazudik, és egész kormányzása már most hazugságra alapul. Vegyük sorra a hazugságözönt, amire Orbán a demokrácia felszámolásának tervét építi.
Azt várja a parlamenttől, hogy ismerje el, "az áprilisi választásokon egy új rendszer megalapításáról döntöttek". Ez nem igaz. A választók arról döntöttek, hogy a létező demokratikus kereteken belül négy évig melyik politikai erő kormányozza az országot. Azt állítja Orbán, hogy "ismerjük el a magyar választók szavazófülkékben véghezvitt forradalmát". Semmiféle forradalom nem történt a szavazófülékben. A szavazófülkékbe választópolgárok sétáltak be, és nem forradalmárok, akik közül egyesek erre, mások arra szavaztak. Azért sem lehet forradalom a szavazófülkékben, mert a kettő kizárja egymást. Szavazás azért van, hogy ne kelljen forradalmat csinálni. Ha nem lenne szavazás, akkor a hatalmat gyakorlókat minden esetben csak forradalmi úton lehetne leváltani. A szavazás azt teszi lehetővé, hogy erre ne legyen szükség. Ha valaki egy szabad választási rendszerhez képest akar (akár véres, akár békés) forradalmat hirdetni, az a "forradalom" nem lehet más, mint a szavazófülkék eltörlése. Ilyen forradalom nem születik szavazófülkében.
Vagy szavazás, vagy forradalom.
Senki nem szavazott az Orbán által már "réginek" nevezett alkotmányos demokratikus rendszer eltörlésére, mert ilyen kérdést a szavazófülkékben senkinek nem tettek fel. Erre vonatkozóan senki nem nyilvánított véleményt. Ezt Orbán magyarázza bele utólag a választásokba. Orbán idézi Antall József hires mondását, hogy "tetszettek volna forradalmat csinálni". Antall ezt arra mondta, amikor szélsőségesek kifogásolták, hogy a demokratikus választáson ellenzéket is választottak, amelynek időnként más véleménye van.. Orbán úgy akar "forradalmat csinálni" az antalli útmutatás nyomán, hogy ráolvassa a választásokra a "forradalmat", és valójában megspórolja a forradalmat. Tetszene forradalmat csinálni a diktatúra bevezetéséhez. Ne tessék azt állítani, hogy egy demokratikus választás diktatúrát követelt volna, mintha olyan jogokkal ruházta volna fel, mintha forradalmat csinált volna.
Orbán valóban kísérletet tett a demokratikus rendszer forradalmi úton történő megdöntésére, de az a forradalmi kísérlete megbukott. 2OO6. október 23-án a demokratikus rend megdöntésére irányuló forradalmi kísérlet nem sikerült. Kénytelen volt kivárni, hogy választáson győzzön, és most ezt róbálja forradalomnak hazudni. Emiatt készül azok elleni bosszúra, felelősségrevonásra, akik 2OO6. október 23-án az orbáni puccskísérletet megakadályozták. A törvényes rend megvédése során túlkapásokkal élő rendőrökkel szemben a demokratikus rend fellépett, velük szemben büntetőeljárások vannak folyamatban, némelyeket már el is ítéltek. Mindez nem befolyásolja a tényt, hogy Orbán "forradalma" 2OO6-ban megbukott, a demokrácia rendőrsége megvédte az alkotmányos rendet. Orbán akkor is gyáva volt, a háttérből tüzelte heteken, hónapokon át azokat, akiktől az alkotmányos rend megdöntését remélte, odavitt nekik egy tömeget, hogy használják, amire akarják, ő maga pedig csendesen meglépett. Lesz, ami lesz. Ha a rendőrök győznek, akkor ÁVÓ, ha nem, akkor forradalom. De a rendőrök győztek, a demokrácia megvédte önmagát.
Amiről tehát most Orbán beszél, az nem forradalom, hanem ellenforradalom. A nép nem váltotta le a demokráciát, a nép demokratikusan választott, a demokráciát ő készül leváltani. És ehhez kreál hazugságokból legitimitást. Ha Orbán forradalmat és rendszerváltást akar, akkor legyen férfi, ne hazudozzon, hanem csináljon forradalmat, döntse meg nyíltan az alkotmányos rendet. Ha nincsenek ilyen szándékai, akkor ne beszéljen összevissza, hanem viselkedjen úgy, mint egy törvényesen megválasztott demokrata. Egy demokrata nem tekinti forradalomnak a megválasztását, és nem beszél rendszerváltásról, ha kormányra kerül.
Orbán hazug eszmefuttatását arra alapozza, hogy a Fidesz kétharmados győzelmét olyan "nemzeti egység" hozta létre, amely őt az alkotmányos demokrácia, a "régi rendszer", megdöntésével is felruházza. Ez is hamis állítás. Nézzük meg, hogy "a soha nem látott nemzeti egység" mit jelent. A Fidesz kétharmados többséget - a magyar választási rendszer alapján - csak a parlamentben szerzett. Szó nincs arról, hogy az ország kétharmada állna mögötte vagy kétharmad szavazott volna rá. A Fideszre 2,7 millió szavazó voksolt, a magyar állampolgárok kicsivel több, mint egynegyede, a választásra jogosult polgárok egyharmada, és a választáson résztvevőknek csak kevéssel több, mint a fele (53%). Ilyen többsége az MSZP-SZDSZ koalíciónak is volt 1994-ben, mégsem akartak rendszert váltani. A választáson résztvevőknek viszont csak kicsivel kevesebb, mint a fele (47%), nem Orbán Viktorra, nem az ő forradalomnak nevezett diktatúrájára szavazott, hanem ellene. Hol van itt mögötte az egység? De ennél is fontosabb mutatószám, ha a választásra jogosultak számát vesszük alapul. Mert sokan nem szavaztak ugyan másra, mert másra sem tudtak volna jó szívvel szavazni, de Orbánra sem akartak. Ha leszámítjuk azokat, akik más okból nem mentek el szavazni, de esetleg a Fideszre szavaztak volna, akkor is azt lehet mondani, hogy Orbán mögött nem áll még az ország fele sem. Hol van itt az a "nemzeti egység", amire hivatkozva Orbán egy új politikai és gazdasági rendszert akar létrehozni? Sehol. Ez egy szemenszedett hazugság.
Orbán ezúttal is úgy akarja elfogadtatni az új rendszert, ahogyan a választást megnyerte: homályban hagyja a részleteket. Vajon mit lehet tudni a "nemzeti együttműködés rendszeréről"? Annyit, hogy egy új politikai és gazdasági rendszer. Új politikai rendszer a mostanihoz képest csak az lehet, amely érinti a pártrendszert, a demokratikus, szabad és titkos választáson alapuló hatalmi váltógazdálkodást, a jogállami berendezkedést. Egy új gazdasági rendszert is a jelenlegi szabad piaci versenyen, magántulajdonon alapuló gazdasághoz képest lehet csak elképzelni. Vajon mi az? Mindezekről Orbán semmit nem mond, csak azt kéri, hogy ismerjék el a demokratikusan megválasztott parlamenti pártok azt a hazugságot, hogy ő egy új rendszer létrehozására kapott felhatalmazást. Ezzel még foglalkozni sem szabadna, csak elutasítani.
A "nemzeti együttműködés" rendszere ugyanis maga a többpárti parlamentáris demokrácia. Az a nemzeti együttműködésről szól. Ha a többpárti demokrácia valamiért válságba kerül, az a nemzeti együttműködés hiánya miatt van. A magyar demokrácia válságának egyik legfőbb oka éppen az, hogy ez a nemzeti együttműködés nem működött. Miért? Mert Orbán Viktor és Fidesz nevű pártja a nemzeti együttműködést felrúgta. Orbán nem működött együtt senkivel, a "nemzeti együttműködés rendszere" eddig miatta nem működött. Ezzel ő sodorta válságba a parlamentáris demokráciát, majd a válságra hivatkozva azt mondja, hogy ezt a rendszert töröljük el, és hozzuk létre a "nemzeti együttműködés" új rendszerét. Ami nem más, mint a vele való szolgai együttműködés, a neki való alárendeltség és engedelmesség. Aki ezt nem teszi, az kívül van a nemzeten, az a nemzet ellensége. Ez az új rendszer lényege.
Az Országgyűlés nyitónapján történt egy másik fontos esemény is. Miután Sólyom László megtudta, hogy a Fidesz nem jelöli újra köztársasági elnöknek, és megszűnt a Fidesz lakája lenni, kijött belőle a demokrata. Ennek fényében különösen felháborító a négyéves működése, amellyel – önérdektől vezérelve –, tulajdonképpen cinkosa volt Orbánnak, egyik legfőbb felelőse annak, hogy az ország elérkezett a "nemzeti együttműködés rendszerének" küszöbére. A Parlamentben elmondott nyitóbeszéde újra az alkotmány ismerőjét, a jogtudóst, a demokratikus értékek iránt elkötelezett Sólyom Lászlót állítja elénk, és nem azt a részrehajló, sunyi hólyagot, akit négy éven keresztül láttunk. Korábban nem vette észre a Magyar Gárdát, pedig az ablaka alatt meneteltek, most pedig igazi demokrataként nyilatkozott róluk a parlamentben. Milyen kár, hogy eddig kellett várni erre. Ha ezt korábban megteszi, ma talán nincs egy hatalmas frakciójuk a náciknak a magyar parlamentben.
De ezúttal idézzük Sólyom Lászlót, úgyis, mint köztársasági elnököt, aki Orbán "rendszerváltó" tervei ellen beszélt, elébe állítva a demokratikus és alkotmányos normákat. Néhány idézet. Azt mondja Sólyom a húsz évvel ezelőtti, igazi rendszerváltásról, amit most Orbán eltörölni készül: "A húsz évvel ezelőtti jogállami forradalom a szó minden értelmében forradalmi volt. A nem-demokratikus és nem-jogállami rendszer helyébe alkotmányos demokráciát teremtett. A rendszerváltozás megtörtént, és a ma szükséges megújulás már ezekre az alapokra épül." Vagyis, Orbánnak a jelenlegi kereteken belül kell az országot vezetni, megújítani. Erre kapott felhatalmazást, nem ezeknek a kereteknek az eltörlésére. Azt mondja Sólyom, hogy "óriási a haszna annak, hogy a jogállami rendszer sértetlen maradt". Eddig. Korábban Orbán azt mondta, hogy az Akotmány csak holt betű, nincs benne semmi tiszteletreméltó. Sólyom erre utal: "Az Alkotmány nem holt betű, hanem él és fejlődik. Az alkotmányosság az időközben felmerülő súlyos problémák megoldásának nem gátja, hanem alapja."
Mi lehet a célja a "nemzeti együttműködés új rendszerének"? Nem kérdés, hogy a politikai ellenfelek kiiktatása, leválthatatlan, oligarchikus hatalom kiépítése. Horthy Miklós és Kádár János után Orbán Viktor több évtizedes diktatúrájának megalapozása. Ehhez azonban neki nem áll rendelkezésére sem a hitleri Németország, sem a szovjet tankok támogatása. A velejéig romlott, korrupt és kormányzásra alkalmatlan baloldali és liberális pártok agóniájától darabjaira hullott és meghasonlott demokratikus magyar értelmiség és sajtó máris kezd önmagára találni. Orbánnak nagyon kemény diktatúrát kell bevezetnie, hogy az ellenállást és a szólás szabadságát megtörje.
Másrészt óriási hibát követ el, amikor arra törekszik, hogy saját demokratikus alternatívát felszámolja és a betonba döngölje. Ha őt elzavarják, márpedig elzavarják (és még senkit nem utáltak annyira, ahogyan Orbánt fogják), akkor nem lesz olyan demokratikus erő, amely őt felválthatja, amelynek leszavazása után ő még annyiszor jöhetne vissza a hatalomba, ahányszor megválasztják. Orbán a szélsőjobboldalnak nyit utat, a nácik kezére játssza az országot, ha felszámolja saját demokratikus alternatíváját.
Egy ilyen cikkről évekkel ezelőtt több topik is nyilt volna, ahol elemezték volna a témáját formáját, szóhasználatát, hivatkozásait, tényeket soroltak volna fel melette és ellene, most azonban a siri csönd, és ki tudja meddig fog jelen lenni egy hozzászólásban.......